Kevés szereplős abszurd vígjáték – amit csoportunk mindig is szeretett, és jól is áll neki – ismét a hatalom és a hatalomhoz viszonyuló kisember lélektanáról .
Három férfi hánykolódik egy tutajon : A Nagy , aki termeténél és fizikai adottságainál fogva természetesen a hatalom, a Közepes , aki mindent megtesz a hatalom feltétlen kiszolgálására , és a Kicsi aki a „ kisember „. A gond az, hogy elfogyott az élelmük, így hármuk közül egyiküket meg kell enni. A parlamentarizmus látszatát fenntartva a szavazás előtt mindegyikük elmondja választási beszédét. A Nagy nem halhat meg, hiszen ő képviseli a hatalmat, az ő fajtájára feltétlenül szüksége van az országnak, a Középső lenne a szakács , aki hangsúlyozza, hogy ”egy szakácsnak a legnagyobb őröm , ha látja , hogy ízlik a főztje” tehát neki is maradnia kell. A Kicsinek csak egyetlen érve marad , hogy ő már eddig is sokat szenvedett, hiszen kisgyermek kora óta árva. A többieknek erre hirtelen nincs ellenérvük, de
– abszurd darab lévén – véletlen segítségük érkezik ( még a véletlen is a hatalomnak kedvez) egy hozzájuk odaúszó postás ( abszurd darabról lévén szó) személyében, aki a Nagy részére táviratot kézbesít, majd aláírás után úszva távozik.
„ Nagy : Hurrá!!!!! ..Uraim nagy csapás ért, nekem is meghalt az anyám!”
Így aztán már semmi akadálya annak, hogy kétharmados (!!! ) többséggel megszavazzák a Kicsi megevését. Ö persze húzza az időt, megkéri a többieket, hogy előtte had mosson alaposan lábat.
„Kicsi: Mert a bacilusok szabad szemmel láthatatlanok, de én érzem, hogy viszketnek!”
Lábmosás közben meggyőzi önmagát, hogy ő az aki a többiek életét megmenti. Közepes ezenközben mégiscsak talál borsos borjúhús konzerveket a láda aljában, de Nagy és Közepes megbeszélik, hogy nem árulják el a lelkes , és immár önmagát hősnek tekintő kicsinek.
„ Nagy: Tegye vissza azonnal! Nem látja , hogy már boldog?”