Véletlenül (?) pont a 40. előadáson sikerült beülnünk a Szabad Színház „Pánik” című darabjára, amelyet még a Covid előtt mutattak be. Így aztán részesültünk az ünnepi tortázásból, hiszen a Nagy Judit vezette társulat egy, a díszlethez tartozó feltűnően piros kanapé, valamint a szereplők arcképével díszített párnák formáját idéző tortával tette emlékezetessé a jubileumi előadást. Az ünneplésbe pedig az előadás végén bevonták a közönséget is, akik a színészekkel, az alkotókkal együtt örülhettek ennek a jól sikerült darabnak.
Tényleg van minek örülni, mert a három férfi szereplésével készült, Mika Myllyaho művét feldolgozó „Pánik” (a rendező Nagy Judit) hűen ábrázolja a felgyorsult életformában őrlődő, teljesítmény-kényszeres, elmagányosodott, szorongó férfiak helyzetét. Egy kis depresszió, egy kis pánik, egy kis feltűnési viszketegség, nagyzolás – mindez három jól ábrázolt, megformált karakterbe sűrítve.
Van a szorongó intellektuális grafikus (Mihály Balogh), a laza és nagyszájú, nők kedvence újságíró, tévés (Szabó Miklós Bence) és a kisszerű, szürke kereskedő (Kovács Máté). Gyerekkori barátok („Emlékszel, amikor a cserkésztáborban…?”), akik újra összejönnek, mert a két testvérhez beállít a harmadik barát, aki bajban van. Aztán hamar kiderül, hogy tulajdonképpen a másik kettő sincs túl jól, csak ezt mindenki palástolni próbálja – egy ideig.
A darabot ugyan szinte végignevettük, ugyanakkor folyamatosan éreztük: a könnyed jelenetek mögött nagy mélységek vannak, amelyekre azért utalnak az erős, feszes párbeszédek, szóval nem csak a szereplőknek, de maguknak a nézőnek is érdemes egy kicsit „mélyebbre” menni, ha a darab értelmezéséről van szó.
Mindazonáltal nagyon remek közel két órában volt részünk ismét, Isten éltesse a Pánikot (persze, kizárólag kulturális, az előadásra vonatkozó értelemben…).
Fotó: Free Theatre - Szabad Színház, Igéző