A hegyoldalban a szakadék petemén éles kanyar. A figyelmeztető tábla már rég „eltűnt”.
A hegy tövében a világtól távol élő Anton és Rudolf szinte minden nap végigéli , ahogyan egy-egy gépkocsi a mélybe zuhan, és vezetője utasaival szörnyet hal. Már többször is levelet írtak az illetékes minisztérium osztályvezetőjének Kriegbaum úrnak, de a hivatal lassúsága miatt évek óta nem történt semmi. A hegy tövében pár sírhantos temetőcske látható, némelyiken friss virágokkal. Mindenesetre a fiúk gondosan eltemetik az áldozatokat , Anton a költői lélek még temetési beszédeket is ír a pórul járt emberekhez. Az áldozatok értékei valamint az autók használható alkatrészei jó megélhetést biztosítanak a fiuknak.
Egy nap aztán egy gyönyörű luxusautó zuhan a szakadékba. Vezetője nem más mint Kriegbaum úr a minisztériumi osztályvezető. Ő azonban szerencsére ( sajnos? ) sérülés nélkül megússza a zuhanást. Amíg ájultan hever a beszéd természetesen elkészül. A közben magához térő Kriegbaum úrnak rendkívül tetszik az őt magasztaló beszéd, csak lassan kezdi megérteni, hogy valójában miről is van szó. A fiúknak ezúttal nem elég a beszédet megírni, a temetést intézni és a gépkocsi alkatrészeit leszerelni. Kriegbaum úr hiába ígér meg mindent az útjavítással kapcsolatban – új burkolat , felező vonal , macskaszemek a korláton, neonvilágítás , „ vigyázz szakadék” tábla- végül is a saját bicskájával intézik el azt , amit a szakadék ezúttal elmulasztott.
És az „élet” megy tovább….